Oldalszám: 526
Kiadás éve: 2013
Kiadó: Ciceró
Bábel. A legnagyobb zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? Zsófi többek között azért érkezik a fesztiválra, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel, aki a zárónapi koncerten lép fel. Na, de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül... Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
Figyelem! A teljes bejegyzést csak akkor olvasd el, ha nem zavarnak a spoilerek!
Ezt a könyvet éjt nappallá téve olvastam, és nemcsak az olvasás éjszakája miatt, hanem mert nem lehetett letenni. Egyszerűen a kezemben ragadt. Kissé déja vu érzésem volt, hiszen ilyen utoljára az SzJG-nél volt, a legkedvesebb könyvsorozatomnál. Nos, Leiner Laura bebizonyította, hogy van élet az SzJG után is. A Bábel véglegesen egyértelművé tette ezt a tényt.
Furák voltak a nevek, és az, hogy egy hét napos zenei fesztivál képes összefoglalni 526 oldalt, de ez cseppet sem fontos. Már a bejegyzés elején kimondom: ezt a regényt nemhogy IMÁDOM, de közvetlenül az elolvasása után olvasnám újra, annyira IMÁDOM. (Szinonima...? :P) Mindent imádok benne, az összes szereplőt, a történéseket, a fogalmazást, a borítót, minden, minden, minden!
Ja, és persze majdnem kifelejtettem a humort. Laura nem hagyta el a szüntelen poénkodást, az őrülten viselkedést... :))
A Bábelre érkezve nemcsak Zsófiékat, de engem is elöntött az a remek hangulat érzése, hogy milyen jó itt, hogy nincs semmi eget rengető gond, hogy az egész olyan magától értetődő, hogy mi szeretni fogjuk a Bábelt. Az összes szereplőt annyira a szívembe zártam, annyit röhögtem rajtuk és velük, mint már régen egy regénynél. Azt szeretem Laurában, hogy minden karaktere laza, fiatalos, az olvasók felismerhetik saját magukat köztük. Laura tudja, mi a kamaszok világa, hogy mire terjed ki az érdeklődési körünk, hogy a legapróbb dolgokon kapunk nevetőgörcsöt, szóval ő egy tinédzserszakértő. :D
Nagyon reméltem, hogy Napsi végül rálel az olaszra. :D Fogalmam sincs, miért ezzel kezdem bemutatni a történéseket, de mindegy. Adott néhány fiú, persze Zsófinak Anthony Kiedis az álma, de amint megjelenik Kolos, valahogy a puszta ottlétével más lesz a szitu. Én igyekeztem Kolost és Zsófit "egymásnak teremtett" párként kezelni, de valahogy nem ment. Szörnyen különböznek, és éppen ettől voltak olyan jó haverok. De ha nem Kolos, akkor ki a nagy Ő, hiszen Anthony mégsem maradhat. Pedig sejtettem, már a házasságkötésnél éreztem, hogy Szaszaaaaaaaa. Ám ez az érzés valamiért nem bontakozott ki, az események folytak tovább a medrében, és nem merülhettem bele kellőképpen a gondolatba, hogy Zsófi és Szasza. Az apró jeleket viszont mindig észrevettem, csak mondom, öt másodpercnél több jelentőséget nem szenteltem neki. Hogy egy sátorban aludtak, hogy Szasza éjszakánként "véletlenül" hozzáér Zsófihoz, az a szájrapuszi az esküvő alatt. Én ÉREZTEM, hogy Szasza igazából akarta megcsókolni Zsófit, és ekkor ütött szöget a fejembe, hogy Szasza tuti szerelmes Zsófiba. Mégsem kapcsoltam hamarabb. Egyelőre a Kolos sztori volt előtérben. Az az ominózus jelenet azonban mindvégig ott dübörgött a fejemben: Szasza mosolyogva odahajol Zsófihoz, de Zsófi itt még nem tudja, mi is zajlik le kettejük közt. De Szasza csakaértis megcsókolta, még akkor is, ha ez csak olyan cuppanós puszi volt a szájra. Éljen Szasza!!!
Sokat vihogtam a szimuláló Hipón (Hipóóóó), és a folyamatosan részeg Boldin (Boldiiiii). Lassan tényleg kezdtem azt hinni, hogy Abdul és Atesz közt van valami, de tévedtem, Abdulra tapadtak a csajok, ahogy Napsira is a pasik. Napsi ennek ellenére tántoríthatatlanul kutatta az olaszt. :D
Azon mondjuk hunyorogtam egy kicsit, hogy Zsófi állította, hogy Kolosba szerelmes, aztán egyik napról a másikra ráébred, hogy nem Kolos, (és nem is Anthony Kiedis), hanem Szaszaaaaa. Jaj, hogy ez a Zsófi milyen szétszórt lány.... :D Akiktől végérvényesen rájött, hogy szerelmes Szaszába, ők ketten Kolos és Ostobália. (Opália, Eruázsia, Euróra... mi is a valódi neve??? :DDD) Ezen az Ostobália becenéven sírva nevettem, aztán egyszerre bőgtem és nevettem, mert féltem, hogy romba dől az egész és nem jönnek össze. Azt a szenvedést, bénázást, amit ők ketten produkáltak... Cortez és Reni nyomába érnek. :D Egyetlen ember képes kiváltani belőlem bőgve nevetést egy könyvön, ő pedig Leiner Laura!
Aztán ugye minden tisztázódott, happy, happy, Zsófi és Szasza borzasztóan illenek egymáshoz, és Napsi is megtalálta az olaszt. Még Hipó is lazult egy kicsit azzal a Krisztivel.
Imádom ezt a regényt, úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül! Ha valaha eljutok egy zenei fesztiválra, egyik sem lesz olyan fantasztikus, mint a Bábel!
Történet: Áj láv it szó mács!!!
Fogalmazás: Poénos, gördülékeny, egyszerű, mégis nagyszerű!
Borító: Emlékszem, eleinte kissé SzJG stílusúnak kezeltem, de ez csupán Laura stílusa. ;)
Szereplők: They're all crazy! Imádom őket!
Kedvenc karakter: Mindenki!
Ami megragadott: Szaszaaaaaaaaaaaa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése