Oldalszám: 208
Kiadás éve: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem
feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a
véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a
kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi
előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat
több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek
egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban
mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló,
fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a
saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a
szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út
egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy
gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten
alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.
Körülbelül negyed órája fejezhettem be a könyvet. Nagyon hamar elolvastam, úgy forogtak a lapok, mint szerintem még soha. A könyvkritikás blogokon figyeltem fel a Szívritmuszavarra, és vajon mi keltette fel legelőször az érdeklődésemet? Persze, hogy a címe! Tudniillik, maga a szívritmuszavar egy betegség, értelemszerűen az ember szívével, ezért is lettem kíváncsi, hogy mire utalhat a cím? Aztán átfutottam a fülszöveget és valamelyik netes oldalon a prológust. Kerestem, hátha letölthetem valahol, de nem találtam, így hát elég sokat vártam, hogy végre a sajátomnak tudhassam. Emlékszem, Pesten jártunk anyukámmal, a forgalmas plázában, és természetesen azonnal a könyvesboltba iramodtam, hova máshova? :) És akkor, ott, megpillantottam a könyvet, teljes életnagyságában, mintha nem csupán egy tárgy lenne, hanem egy érző, lélegző lény. A borító belopta magát a szívembe, de sajnos nem vehettük meg, még nem. Hónapok teltek el, és nyáron végre a mi könyvesboltunkban is kapható lett. Akkor már nem haboztam, lecsaptam rá, mert egyszerűen kellett, el akartam olvasni, nem szabadulhattam többé a gondolatától. Mégis vártam, mielőtt nekikezdtem volna, és odaadtam egy kedves családtagomnak, hogy olvassa el előttem ő. Elolvasta és azt mondta, hogy soha életében nem olvasott még ilyen könyvet. Ekkor vágtam bele én is.
Tegnap kezdtem el, és fogalmam sem volt, hogy tud öt napot magába foglalni egy több, mint 200 oldalas regény. Ilyen még nem volt, mint ennél a regénynél. Az eddigi olvasmányaim a következő kategóriákba sorolhatók: nem olvastam el, mert nem tetszett; nagyon gyorsan elolvastam, mert túl szerettem volna lenni rajta (kötelező olvasmányok, brrr); nem erőltettem, de viszonylag hamar végeztem vele, és tetszett, de annyira nem volt hatással rám; vagy faltam az oldalakat, mert annyira imádtam, hogy még aznap akartam tudni a befejezést... Az utolsó kategóriába a kedvenc könyveim tartoznak. Nos, a Szívritmuszavar egyik kategóriába sem tartozik, mégis a kedvencemmé vált. Hogy ez miért van? Nekikezdtem, és onnantól nem létezett körülöttem semmi, teljesen kikapcsoltam, a történetre koncentráltam, és nem vettem észre, milyen sebességgel forognak a lapok. Ma reggel becsuktam a könyvet és magamhoz öleltem.
Ez a történet egy szerelemről szól. Egyáltalán nem vagyok nyálas alkat, de valahol legmélyen, lakozik bennem egy romantikus én, aki a nagy Ő-re várakozik, és miközben várakozik, elolvas egy csomó romantikus regényt, ír egy tucat verset és novellát, és ezek mind-mind szerelemről, vágyódásról szólnak. És bár nem találkoztam még olyan elsöprő szerelemmel, ami itt a szereplőket érte, maximálisan beleéltem magam a sztoriba. Talán azért sikerült megértenem a lényeget és a mondanivalót, mert tisztában vagyok vele, hogy EGY NAP velem is megtörténhet mindez, persze nem pontosan ugyanígy, de EGY NAP én is ilyen szerelmes leszek, talán annyira szerelmes, hogy bele fogok rokkanni... EGY NAP nekem is szívritmuszavarom lesz, vagy piszkosul fog verdesni a szívem, vagy kihagy néhány ütemet... Ugyanis ezt hívják szerelemnek, vonzalomnak, vágynak.
Őrült feszültség zajlott le a fiú és a lány közt. A fiút a büszkeség irányította, a lányt az érzései. Számomra különleges ez az E/2-es írásmód, és Viki úgy fogalmaz, hogy az egyszerre köti le az embert, ugyanakkor kellemes, könnyed és légies. Tökéletesen érzékeltette, hogy ő mindezt átélte, hogy tulajdonképpen az ő életéről szól. Eszembe ötlött, hogy a Szívritmuszavar talán egy önéletrajz. Mégis olyan mesebeli, mindenki játssza a szerepét, de mégis árad belőle az, hogy nem színház az élet. Imádtam minden egyes sorát, a szavak belém találtak, szememmel felitattam minden leírást, verset, levelet, bekezdést...
Mindeközben egy dal járt a fejemben. Rómeó és Júlia - Egy nap
Történet: Leginkább a lebilincselő szóval jellemezhetném.
Fogalmazás: Éreztem, hogy ezeket az írónő is érezte, egyszóval gyönyörű! És ez az egyes szám második személy is bejött.
Borító: Nekem tetszik, az is éppúgy különleges, mint a többi dolog.
Szereplők: ... Mind elképesztően valódiak és élethűek.
Kedvenc karakter: A lány és a fiú.
Ami megragadott: Huh, sokat agyaltam, hogy mi is ragadott meg, aztán rájöttem, hogy minden. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése