Oldalszám: 486
Kiadás éve: 2010
Kiadó: Könyvmolyképző
Claire White nem mindennapi tinédzser. Claire
White boszorka, méghozzá az Utolsók egyike, azaz tiszta vérű, akikből
már alig néhány él a világon, hiszen e varázslattal bíró teremtésekkel a
boszorkányüldözők parancsára kegyetlen lények, a zsoldosok sorra
végeznek. A tizennyolc éves Claire, akinek a szülei kiskorában
meghaltak, nehezen fogadja el másságát. Egyszerű, átlagos fiatal lány
szeretne lenni. Gideont, öreg mentorát és jó barátját menekülés közben a
szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb zsoldos, és a lány
élete ezzel örökre megváltozik. A mély gyászt, a magányt és a
depressziót egy baljóslatú, titokzatos srác felbukkanása töri meg. De
miért fontos a félig démon, félig boszorkány Kellan Blacknek, hogy
Claire-t ráébressze, mekkora varázserővel bír? És miért akarja megvédeni
őt akár az élete árán is? Hogyan kénytelen szembesülni Claire a
barátság mélységeivel, a szerelemmel, az árulással, a gyűlölet
intenzitásával, az önmagába vetett hittel és saját erejével? A
fenyegetettség folyamatosan ott lebeg a lány feje felett, mint valami
ködös árny. Csak egyvalaki tudja, hogy a legnagyobb veszély egyre
közeledik, és a tűz ereje mindent lángra lobbanthat.
A régebbi kritikákat böngészve erről a könyvről, kezdtem érdeklődővé válni. Mi ez az ugrabugrálás körülötte, negatív véleményt egyáltalán nem találtam róla, ezért a könyvesboltban kíváncsian emeltem fel, és nézegettem a fülszöveget, a különleges borítót, meg úgy mindent.
Beninát már azelőtt követtem Facebookon, hogy belevágtam volna a regényébe. Megkedveltem, tetszett, hogy egyaránt tehetséges rajzolásban és az írásban is, bár az utóbbi felől még nem voltam olyan biztos. Mindenesetre tudtam, hogy egy igazi művészléleknek a könyvét fogom elolvasni. Másrészt pedig hallottam róla, hogy Twilight fanfiction-t is írt, amit nagyon dicsérnek. Érthető, miért tett kíváncsivá egyre jobban.
Ugye kihangsúlyoztam a bejegyzésem elején, hogy nem találtam negatív kritikát. Fél órája végeztem a könyvvel, és csak az motoszkál a fejemben: én is csatlakozom Benina népes rajongótáborába. Ugyanis ez a könyv úgy, ahogy van HIBÁTLAN!
Manapság sok az elcsépelt, ízig-vérig sablon történet, amiket próbálok elkerülni kevesebb-több sikerrel. Nos, Benina alkotott egy könyvet, melyet tetőtől talpig egyediség ölel át, kezdve a baromi szép borítótól, az elképesztő prológustól a befejezésig.
Nekem olyan érzésem volt, hogy Claire nem fogja fel, mennyire fontos ő a boszorkák köreiben. Más regényekben a főhősnő már az elején óriási erővel bír, időnként elbizonytalanodik, és így mendegél tovább a történet. Itt ez nem így van, Claire nem akar a boszorkányokhoz tartozni, ám miután megölik Gideont, a gyásztól nincs menekvés, ahogy a zsoldosoktól sem. Aztán hamarosan megérkezik az új mentor, Kellan, aki nem meglepően őrülten szexi, gyönyörű szempárral, rejtélyes kisugárzással. Most lehet azt üvölteni egy kívülállónak, hogy "megszoktuk már ezt, minden egymás után következő sztoriban így van, törékeny csaj, magabiztos srác"... DE! Itt nincs nyafogás, panaszkodás, nyávogás és túlspilázott siránkozás, ennek pedig nagyon örültem. Az ötlet, miszerint nem érhetnek egymáshoz, érdekes, de féltem, hogy intenzívebb kapcsolat nem szövődhet köztük, és így válik minden egy nyálas, síró-rívó szappanoperává, ahol éjt nappallá téve bőgnek arról, hogy "jaj, de szeretem, mégsem lehetek vele". Semmi ilyesmiről nem volt szó! Vágynak a másikra, ráadásul nem a cukormázba mártott szerelem kategória keretein belül, pusztán úgy, hogy azt élmény legyen olvasni, nem pedig hányinger.
Hiába akadtak gonoszabb karakterek, én mindenkit szerettem, mégpedig mert alaposan kidolgozottak, némelyikük nem éppen tiszta érzelmekkel. Kellant, Claire-t és természetesen Cameront zártam nagyon a szívembe, de Regináról és Milanról szeretném, ha a következő kötetben kiderülne pár dolog. És persze Wentworth. Te jó ég! Én esküszöm, próbáltam őt utálni, de egyszerűen nem lehetett! Csak azért nem jelölöm őt most kedvenc karakternek, mert biztos vagyok benne, hogy a 2. részben okozhat még meglepetéseket. Talán nagyobbakat annál, mint ami közte és Claire közt történt. Picit számítottam rá, de nem annyira, hogy ne érjen meghökkenésként.
A fogalmazás. Szeretek magyar íróktól olvasni, mert a külföldieknek nem ismerem a stílusát, csupán a fordítóét. A magyar nyelv szókincse a 19. században jelentősen gyarapodott, és mára már a legtöbb szóval rendelkező nyelvként emlegetik. Ezért is, a mi magyar írónőink fogalmazása mind csodálatos, Benináé azonban felülkerekedik még a csodálatos megnevezésen is. Az övét végig belengi valami vonzó különlegesség, amire koncentrálni kell, hogy valóban ennyire megragadjon. Remekül használta a szavakat, imádtam a rengeteg érzelem leírását.
Ez a könyv egész egyszerűen különleges. Kicsit fura lett az a kritika, mert néhol a rosszabb regényektől különböztettem meg, de mindezzel azt kívántam feltárni, hogy egy rendkívül egyedi történet! Nem csöpögős, nem unalmas, az események pörögnek, az ismereteink bővülnek vele kapcsolatban.
Történet: Két nagyszerű szó a jellemzésére: különleges és egyedi. Kifogytam a szavakból...
Fogalmazás: Ugyanaz, mint a történetnél, csak itt hozzácsempészném a gyönyörű melléknevet.
Borító: Imádom, és igazán illik a sztorihoz, főleg a végén lévő fejezetekhez.
Kedvenc karakter: Claire, Kellan, Cameron. Wentworth pedig csak a titkos kedvenc. :)
Ami megragadott: Ha választani kéne, akkor a fogalmazás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése