2014. január 11., szombat

Margaret Mitchell - Elfújta a szél

A Könyvmoly Párbajra elolvasott 5. könyvem: Margaret Mitchell - Elfújta a szél
Oldalszám: 1184
Megjelenés éve: 1936

Jó volna tudni, mit írjak értékelés gyanánt. Pár napja fejeztem be a könyvet, és azóta nem akarok mást olvasni.
Hol kezdjem? Talán megosztom egy nagyon-nagyon furcsa titkomat itt a blogon, mert úgy gondolom, a titkom megváltoztatna néhány dolgot. Bár régen én se tudtam a saját titkomról, csak azután derült rá fény, hogy elolvastam az Elfújta a szélt.
A blogon sok – szinte minden – könyvre azt mondtam, a kedvencem, imádom, újra kéne olvasnom, stb. Az Elfújta a szél más vélemény irányába terelt, és rájöttem, hogy szeretek és gyakran szoktam túlozni. Igen, vannak kedvenc könyveim, amikért rajongok, esős és boldog napokon egyaránt szívesen a kezembe veszem átböngészni őket, de valójában nincs olyan sok. Amiket olvasok, általában tetszenek, nagy hatással vannak rám, ám ezek után nem hiszem, hogy annyira a kedvencemnek kiáltanám ki őket. És itt most nem szándékozok példákat sorakoztatni, most már mindegy.

Scarlett O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele – és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nem csak Scarlett életében sorsformáló időszak: átalakul szűkebb környezete, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is – mert közben lezajlik az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amely mindkét félnek mérhetetlen szenvedést okoz.
Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hű képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapjairól s a vereség utáni újrakezdés megpróbáltatásairól. A regény 1936-ban jelent meg Amerikában, s addig ismeretlen szerzőjét egy csapásra világhírűvé tette, néhány év alatt több millió példány kelt el művéből, s elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat. 1939-ben azóta is nagy sikerrel játszott filmet forgattak belőle Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével.
A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyéről, a családi birtokról szóló regény lebilincselő olvasmány.

Sok mindent nem tudok írni. Ez volt eddig a leghosszabb könyv az életemben, mégis olyan sebességgel fogytak a lapok, hogy észre se vettem, milyen hamar vége lesz. Nem bírtam letenni, mégsem akartam túl gyorsan végezni vele, ugyanis esténként azt gondoltam, holnap olvashatom tovább, és ezért érdemes felkelni majd. Aztán egyszer csak kiolvastam, és még most is ugyanabba az érzésbe kapaszkodom. Jelenleg az Elfújta a szél az, ami meghatározza a napokat, ami a gondolataimat övezi, és erről nem beszélek nagyon senkinek. Megnéztem a filmet, jövő héten a musicalt fogom látni. 

Hogy zajlott az olvasás? Nos, én nevettem, kiborulni rengetegszer kiborultam, nem érdekelt, hogy elmúlt éjfél, olvastam tovább, másnap reggel felébredtem és olvastam. Elkezdődött a suli, megparancsoltam magamnak, hogy reggel az ágyban nem szabad olvasnom, hiszen könnyen kiakadhatok, és akkor úgy indulok iskolába, mint egy veszett vadló. Oké, hát másnap reggeli után az volt az első, hogy megragadtam a könyvet, és olvastam. Hiba volt, ugyanis egy olyan rész következett, aminek az elolvasása után úgy éreztem, meg fogok őrülni. Ziháltam, a szívem kalapált, és hatalmas erőfeszítéseket kellett tennem annak érdekében, hogy lehiggadjak. A suliba menet elszámoltam háromszázig, próbáltam nem eszemet veszteni a velem szemben jövő emberek előtt. Nem emlékszem, hogy lett volna már ilyen esetem egy könyvvel, mivel nem is volt.
A végén zokogtam, és ez kábé négy napja történt, azóta nem olvastam mást. Nem tudom elképzelni, hogy akármilyen regénybe belelapozzak, amíg ki nem heverem ezt a korszakot.
Utóirat: Rhett Butler, tönkreteszed az életemet!!!

Történet: A legjobb és örökké az lesz!

Fogalmazás: Nem azon volt a hangsúly, de probléma nem akadt vele.

Borító: Nem azon volt a hangsúly, de probléma nem akadt vele.

Kedvenc karakter: Rhett, Scarlett, Melanie

Ami megragadott: 1.-től 1184. oldal. 

A könyv elérhető az Antikvárium oldalán - Katt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése