Jennifer L. Armentrout - Obszidián

Jennifer L. Armentrout – Obszidián

Oldalszám: 424

Kiadás éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Miks-Rédai Viktória

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.

Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Hmmm. (: Remélem, hamar kézhez kapom a második részt, mert a vége, illetve a második kötet első két fejezete enyhén szólva szövevényes, és megkavarta a fejemet. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy késő estig olvastam a könyvet, és megaálmosan már alig bírtam koncentrálni.

Vegyes érzéseim vannak. Biztos vagyok benne, hogy velem van a baj, de egy csöppet emlékeztetett a Twilight-ra. Csak egy csöppet. Ám ez mégsem vehette el a történet és a karakterek iránti lelkesedésem. Elvégre az a „csöppet” megbocsátható! (:

Engem a cselekmény rögtön az elejétől megnyert magának. Katy szemszöge üdítő és lendületes, a szereplő pedig nagyon szerethető! Már az is jó pontnak számított, hogy könyves blogger, és emellett tetszett a belevaló hozzáállása, és hogy bárhol remekül feltalálta magát. (Itt a spagettis részre gondolok leginkább. :D)

Daemon Black… (Jaj, azok az undok három pontocskák! Hiába igyekszek, hogy elsőre tudjak egy összetett mondatot alkotni, az ilyen főszereplősrácoknál nem megy. :D Mindegy, mert nem hinném, hogy valaha is kinövöm ezt a negatív szokásomat.) Nos, ő egy seggfej. Egy vérbeli, őrjítő seggfej. Katy helyzetébe képzelve magamat, elég dühös voltam Daemonre, de amikor elvonatkoztattam ettől, hatalmasakat vigyorogtam a stílusán. Nem titok, hogy elképesztően imádom az ilyen fiúkat. Annak külön örültem, hogy rengeteg időt szánt rá az írónő, és engedte, hogy a karakter szépen megnyíljon előttünk. Emlékszem a Nevermore-ra, ott például azért érzékelni lehetett Varen hiányát.

Daemon húga, Dee azonnal belopta magát a szívembe, bár egy icipicit emlékeztetett Alice-re a Twilight-ból. Nem mondom, hogy hasonlított, csak nekem jutott róla eszembe Alice, de nem baj. Nagyon aranyos, életteli lány, igaz, hogy eleinte kissé túlságosan emberi tulajdonságokkal volt felruházva a fajtájához képest. Csodálkoztam is rendesen azon a jeleneten, amikor kaptunk valamennyit a természetfeletti „harcos hercegnő” oldalából, és bebizonyíthatta, hogy mégis kellő „földönkívüliség” ég benne.

Ash. Na, ő pedig Rosalie-re emlékeztetett. :S Nem lett a kedvenc karakterem, de nem is utáltam meg. Remélem, a következő részben is szán neki szerepet az írónő. (Valahogy úgy érzek vele kapcsolatban, mint Rosalie-val. Vajon miért?)

Katy anyukáját muszáj a kedvenc karaktereim közé sorolnom. (: Tökéletes szülő, aki nem hanyagolta el a lányát, hanem szerette és törődött vele.

A többiekkel nem volt gondom. Carissa és Lesa imádnivaló barátnők, sokszor csaltak mosolyt az arcomra, Matthew és a Thompson fiúk semlegesek maradtak.

A cselekmény és a történet szerintem az elejétől kezdve remek! Mindent megkaptam, talán azt is, amire nem is számítottam. Az igazság az, hogy nem is fókuszáltam a fülszövegre, csak nekivágtam az olvasásnak, és pikk-pakk beszippantott. A természetfeletti szálat imádom, és alig várom, hogy az Ónixban megint belepillanthassak Daemonék világába.

Összegezve az egészet, félrehajítom azt az aprócska tényt, hogy emlékeztetett a Twilight-ra (emlékeztetett, nem pedig hasonlított!), és türelmetlenül kutatok az Ónix után. Imádtam az Obszidiánt a szerethető karakterekkel, a természetfeletti szállal, a romantikával és az aktív cselekménnyel.

Történet: Fantasztikusan jó!

Fogalmazás: Igen, ezt kifelejtettem. Semmi probléma nem akadt vele, nagyon tetszik az írásmód. Katy érzelmei/reakciói bizonyos Daemon-Katy jelenetek közben szabályosan izzanak, így köszönve vissza a könyvből az elaléló olvasó felé. :D

Borító: Csodálatos, de inkább ne kínozzatok vele. :D Odavagyok a zöldért és a zöld szemekért, szóval nem tudok rosszat mondani róla.

Kedvenc karakter: Katy, Daemon, Dee, Katy amyukája

Ami megragadott: Megdumáltam magammal, hogy szigorúbbnak kéne lennem, és nem azt írni ide mindig, hogy az „egész”, de sajnos megszegem az ígéretemet.