Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Oldalszám: 528

Kiadás éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Farkas János

„Az író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”
–New York Journal of Books
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a világ, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Már a megjelenésekor kiemelt figyelmet szenteltem a könyvnek. Azonnal megtetszett a hátborzongató, mégis egyedi borítója, valamint az ötletes címe. Nem koncentráltam a fülszövegre, megkaptam szülinapomra, majd egy késő este elővettem. Ahogyan előrébb haladtam, az érdeklődésem egyre csak nőtt a történet és a karakterek iránt.

Isobel Lanleyvel, a főszereplő lánnyal nem voltak akkora elvárásaim, csak azért fohászkodtam, hogy ne legyen ostoba, és hatalmas megkönnyebbülésemre nem a hisztérikák kategóriájába tartozott. Ő egy merész és okos lány, aki kissé „össze van zavarodva” a körülötte alakuló őrültségek tömkelegében. Ebben ezerötszáz százalékig meg tudom érteni, az olvasó hasonlóan érezheti magát, mint ő. Néha számomra is kiborítónak bizonyult a rengeteg misztikus, irracionális elem.

Varen egyértelműen kedvenc, bár eleinte nem engedtem, hogy elbűvöljön. A Poe-rajongása és a kötözködő, cinikus stílusa SzJG Arnoldra emlékeztettek, de később ez másképp lett. Varenről most, még a könyv utószavában sem hullt le teljesen a lepel, néhány titok a függöny mögött maradt. Attól tartok, sokan vannak és tolakodnak. Mindegy, az az egyetlen kifogásolnivalóm Varennel kapcsolatban, hogy kevés volt. Az írónő nem adott neki elég időt, hogy kibontakozzon a karakter vagy akár a romantikus szál Isobellel. Ehelyett kaptunk rengeteg paranormális fejezetet, számtalan őrültséggel fűszerezve.

Akik belopták magukat a szívembe, ők természetesen Gwen és Danny, jókat nevettem rajtuk. Egy darabig Reynolds lett volna számomra a legnagyobb kedvenc, ezért is szomorodtam el, amikor csalódást okozott Isobelnek.

Bevallom, szinte lubickoltam az élvezetben és az izgalmakban, amit a Nevermore nyújtott. Mintha én is ott barangoltam volna a szereplők közt, csendben oldalogtam a könyvtárban, azt lesve, hogyan alakulgat Varen és Isobel közt a dolog. Fenébe az „átlagos, gimis lány élete” klisével, még a sulis helyzetek is nagyon tetszettek. Rádöbbenni arra, hogy nem a megfelelő baráti környezetben vagy, más nézőpontot tár eléd, és én ismerem ezt a nézőpontot. Szívszorítónak hatott arról olvasni, hogyan fedezi fel Isobel a világ azon részét, ami csak az álmokban szerepel… és itt az álmok meg a rémálmok voltak a valóság. Eközben persze az iskola legtöbb népszerű tanulója ellene fordul, kapkod a kellemetlen alkalmakért, Isobel viszont jól kezelte, hogy népszerű diákból váratlanul népszerűtlenné avanzsált.

A fogalmazás elképesztően gyönyörű és választékos (ez a legjobb szó rá!). Fordulatos, precíz, ugyanakkor gördülékeny leírásoknak lehettem szemtanúi, azonban feltűnt, hogy az írónő túlzásba viszi a helyszínek bemutatását. A vége felé vettem észre, hogy hosszabb lére ereszti, mint kéne, és sajnos néha elkalandozott a figyelmem.

A történetet megszerettem, ilyen témával eddig nem találkoztam, és élveztem a szeszélyes hangulatot. A cselekmény bonyolult, időnként talán megcsóválja a fejét az olvasó, mert a főszereplőkkel együtt mi se könnyen tudunk különbséget tenni álom és valóság közt. A valóéletben manapság sok az e fajta probléma, csak nem az ijesztő eseményekkel.

Történet: Az ötlet remek, és kíváncsian várom, mi sül ki a következő részből.

Fogalmazás: Választékos, különleges.

Borító: Elég komor, kellően tükrözi a könyv hangulatát.

Kedvenc karakter: Isobel, Varen

Ami megragadott: Majdnem minden. Azt mondanám, jó irányban menetel a sztori ahhoz, hogy a kedvencemnek titulálhassam, a végére mégis találtam aprócska, zavaró tényezőket. Próbálom elhessegetni őket, és ha a bizonyít valamit a következő rész, sikerülni is fog!