Jennifer L. Armentrout: Luxen 2. Ónix

Jennifer L. Armentrout: Ónix

Oldalszám: 472

Kiadás éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Miks-Rédai Viktória 

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Minden bizonnyal elbűvöltnek tűnhetek most a kritikám megírása közben, és ez visszaköszön majd a soraimból. Az első rész csupán kaland volt számomra, arra számítottam, hogy az Ónix is az lesz. Ehelyett mi kaptam? A szokásos szórakozás, izgulás, nevetés mellett valami más is társult az olvasáshoz. Ugyanis az Ónix elgondolkodtatott. Megérintett. Felzaklatott. Hála a Katy-Daemon párosnak. Wááá.

Három fő cselekményszál szövi át a könyvet, mégpedig a kapcsolatuk, Katie képessége és az ebből fakadó újdonságok. Ugyanis Katie a környezetében furcsa változásokat észlel, miután egy lázas éjszaka után kórházban ébred, majd kiengedik, hirtelen tárgyak kezdenek mozogni körülötte. Magyarázatot szeretne rá találni, de igyekszik elterelni a gondolatait. Új diák érkezik az iskolába, Blake Boris, és ahogy az ilyen új srácoknál adódik, valami nem stimmel vele. Először nem feltűnő, (csak nekünk olvasóknak, és persze Daemonnek), aztán mindenre szép lassan fény derül.

Az eleje… könyvtáros jelenet. Nem lehet róla összefüggő, értelmes mondatokban írni. Szikrák csaptak elő a betűkből, és körbevontak, miközben olvastam. Aztán túl hamar véget ért ez a gyönyörű, euforikus jelenet, de én persze azt kívántam, legyen minél több ilyenben részünk!

Nem csalódtam, habár a kapcsolatuk olyan volt, akár egy ingoványos talaj, ami időnként megmakacsolja magát, és nem hagyja, hogy a rátaposásoktól hullámozzon. Viszont néha vakon tűri, hogy tönkretegyék, és ez felidegesített. Ők ketten annyira, de annyira összeillenek! Nem kell szerelmi háromszögben szenvedniük, csakis a saját korlátjaikat állítják fel maguknak, és még ők panaszkodnak! Oké, azért az a jött-ment Blake Brad zavart, de kit érdekel?

Blake-nek Féknek volt kábé egyetlen perce, amikor kedveltem, és utána rögtön azt kiabáltam: Nem. Nem. Nem, nem. Nem. Nem, nem! Szóval, mindjárt az elején semlegesnek próbált maradni, csakhogy gyanút fogtam a tökéletessége miatt. Túl rendes, figyelmes, tökéletes. Nemcsak az, hogy ettől előbb-utóbb agybajt lehet kapni, hanem hogy nem is volt benne semmi érdekes, amíg fel nem fedte a valódi kilétét. És még akkor is rejtegetett néhány titkot! Egyetértettem Daemonnel, amiért nem szívlelte a gyereket, és hangosan röhögtem a többféle B kezdőbetűs néven. Nem használta el esetleg az összes B betűs angol fiúnevet a Blake kivételével? xD

Valami komoly gond volt Blake-kel Bumburnyákkal, és az utolsó fejezeteknél morogva szórtam rá elég durva káromkodásokat. Mindig utálni fogom, nálam elásta magát.

Katy és Daemon. Képtelenség külön-külön nyilatkozni róluk, számomra az egyik „legegymásnakteremtettebb” páros az eddigi olvasásaim közül. Folyamatosan izzik kettejüknek a lángja, és sosem hajlandó kihunyni, akármilyen sebesen is fújnák el. Elmondjam, miért nem huny ki? Mert igazából nem is akarják. Azért, amit egymás iránt éreznek, ismét erősebben gyúl a láng. Rengeteg jelenetük van, amelyeknél boldogan mosolyogtam, és itt a top 3.

1. Könyvtáros.

2. Közös vlog. <3

3. Idézni tudom csak: „Magamhoz szorítottam, és abban a pillanatban tudtam, ha kell, a világegyetemet felgyújtanám érte. Bármit megtennék, hogy biztonságban tudjam. Ölnék. Gyógyítanék. Meghalnék. Bármit, hiszen ő volt számomra a mindenség.” – Daemon Black

Hogy miért? Az elsőt már leírtam. A második azért, mert vicces, imádnivaló, könyves, Daemonos. <3 A harmadik… talán azért, mert vasárnap hajnali fél egykor sikerült megmelengetni a szívemet, és bánat mellé határtalan boldogságot sűríteni. Köszönöm! „A világegyetemet felgyújtanám érte.” Hát, még egy valami, amit én nem fogok hallani egy sráctól… de soha ne mondd, hogy soha! :D Reménykedni lehet!

Az írónő a vége felé olyan fordulatokat csempészett a történetbe, hogy az gyászba és depresszióba torkollt. Sütött a sorokból az a sötét, fájdalmas szomorúság, amit úgy utálok. Ám nem ezzel zárták le, és megajándékoztak egy érhetetlen függővéggel.

Ha valaki az Ónixot készül olvasni, csak annyit mondhatok neki, hogy csodálatos folytatása az első résznek, számtalan érzelemmel. Olykor mulattató, euforikus, kiakasztó, elkeserítő és nehéz, de egész egyszerűen csodálatos!

Történet: Katy és Daemon a történet, őket pedig imádtam!

Fogalmazás: Leginkább az tetszik, amikor Katie a Daemonnel töltött jelenetei során leírja a szíve és a teste reakcióit, például: „Szédítő forróság öntött el.”

Borító: Gyönyörködnék benne órákig. :D

Kedvenc karakter: Katy, Daemon.

Ami megragadott: A kapcsolatuk, a közös jeleneteik, amelyek átíveltek a történeten.