Julie Kagawa: The Iron Daughter - Vashercegnő

Julie Kagawa: The Iron Daughter – Vashercegnő

Oldalszám: 392

Kiadás éve: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Miks-Rédai Viktória

Mennyit is kell várni, hogy megjelenjen a következő rész? :D Csak mert olyan befejezéssel zárta le az írónő, hogy már szinte függővégszerű. Kérdéseket vet fel, reményteli, mégis bonyodalmas.

Az előző ugye azzal ért véget, hogy Ash elvitte Meghant a Téli Udvarba. Na, főhősnőnk a második kötet elején ott tengeti a napjait, attól tart, hogy mire kijut onnan, évtizedek, esetleg évszázadok telnek majd el. Ami pedig a legrosszabb, hogy Ash otthagyta őt, kiszolgáltatva a Téltündérek cselszövéseinek.

És ez még csak a kezdet, ráadásul egy kívülállónak fogalma sincs arról, hogy mennyire hangsúlyozni próbálom, mennyi utazásban, élményben volt részem. Olyan sok minden történt! Új karakterek nőttek a szívemhez, újabb komplikációkkal kellett szereplőinknek megküzdeni, újabb akciókba és kockázatokba lendültek bele. Az egész második rész teljesen új volt, mintha megint csak ismerkednénk a történettel és ízlelgetnénk ennek az elképesztő világnak a nyalánkságait, holott sejtelmünk sincs, mennyi mindent nem kóstoltunk még meg.

A borítótól muszáj írnom pár szót, zseniális lett! Hófehér, átüt rajta a jég, és Meghan mintha a tekintetével Asht fürkészné. Zenghetnék róla ódákat, de egy káprázatos borítóról, ami csupán a látványvilágával, a színekkel, a betűtípussal és az ehhez hasonló apró szépségeivel vesz le a lábamról, kicsit azért nehéz. :D

A cselekmény. Oké, akkor induljunk a kezdetektől! A Nyári Udvarban se a kedvességükről voltak híresek a tündérkék, de a Téli Udvarban egyenesen kegyetlennek kiáltanám ki őket. Ironikus, hogy a tündérek a képzelet szárnyalásának, a művészetnek a hívei, mégis annyira érzéketlenek és kőszívűek, hogy az már irritáló! Persze akadnak kivételek, például Ash és Puck, habár a mi szeretett, drága, ellenállhatatlan jéghercegünk remekül játszotta a bunkót a rész elején. Sikerült berágnom rá, pedig tudtam, hogy csak meghunyászkodni próbál, de úgysem fog sokáig ilyen maradni. Az ellenszenves oldalát valahogy sosem képes hosszútávon fenntartani, amiért örök hála! :D

Volt egy szakasz a könyvben, amikor Ash nem szerepelt, ugyanis egyedül szándékozott teljesíteni egy küldetést, amire ugye szüksége lett volna segítőkész csapattársakra, de hát alap, hogy hősködni akar… Bevallom, nem hiányzott annyira könnyfakasztóan, mint Meghannak, viszont közben aggódtam is érte rendesen.

Meghant még mindig kedvelem, nem idegesített és nem lépte át a nyafogásnál megengedett határt. :D Az érzelmei Ash iránt intenzívek, kissé túlzottan is, de nem baj, mert én szeretem az efféle érzelmeket! Meghan közel áll hozzám, egyrészt a neve, másrészt pedig én is körülbelül így cselekednék, így éreznék az ő helyében. Ő sem hibátlan, nem jönnek a megoldások varázsütésre, azonban elismerésre méltó, hogy soha nem adja fel, dacol a kétségbeeséssel és végül legyűri azt.

Puck… hmm-hmm. Azt mondhatom, tetszett a srác. Sosem kapaszkodhat fel arra a szintre, ahol Ash foglal helyet, de mégis tetszett a lelkessége, a humora, a jelenléte. Nagyon jó barátja Meghannak, és ahogy megszokhattunk, miatta kialakul egyfajta szerelmi háromszög is, Meghan döntése viszont egyértelmű. Most majdnem leírtam: „kár, hogy Puck nem maradt meg szimplán barátnak”. Aztán megtorpantam, ugyanis én titokban élvezem az ilyen finom, enyhe szerelmi háromszöget. :D

Kacor sajnos kevesebbet szerepelt, de itt is voltak vicces beszólásai, emellett kisegítette Meghanéket, ahol csak tudta. Bírom, hogy általában akkor bukkan fel, ha nem számítunk rá, a felbukkanásai viszont örömöt, néhol ujjongást váltanak ki belőlem. :D

Kiemelném Leanansidhe-ot (abszolút nem vagyok benne biztos, hogy jól írom vagy ejtem a nevét), aki új színeket hozott a sztoriba. Picit negédes, de fantáziadús nőszemély, jókat lehet derülni rajta.

És ki volt, aki számomra teljes mértékben vitte a prímet? SPOILER! Sosem gondoltam volna. Ha valaki az első rész után, mielőtt belevágnék a második részbe, elspoilerezné nekem a dolgokat vele kapcsolatban, miután visítok egy sort, hogy miért árulta el, hitetlenkedve röhögnék a képtelenségen. De szerintem hiába hallanék róla spoilert (szerencsére ez nem történt meg!), akkor is meghökkennék a képtelenségnek vélt igazságon. Nem is szaporítom tovább, ő nem más, mint Vasparipa. Ellenségből szövetséges, majd barát lett. Kiderült, hogy vannak érzései, hogy példamutató és hűséges. Aztán…? Aztán összetörték a szívemet. Ezúttal az írónőre célzok, igen, késő este többszörösen összetörte Meghan szívét és az enyémet is. Vasparipa pedig örök kedvencem lett!

Szívesen bemásolom ide az utolsó párbeszédet, de aki nem olvasta még, ajánlom, hogy a szemei ne tévedjenek erre! A saját érdekében! :D

„– Ne hagyj el! – suttogtam, és szorosabban öleltem. – Soha többé ne hagyj el! Maradj velem örökké!
A télherceg halványan, könnyedén elmosolyodott, és ajkát az enyémhez érintette.
– Ígérem.”

Ash… Miatta gyarapodott azoknak a bókoknak, vallomásoknak a listája, melyeket csak remélem, hogy valaha fogja nekem is mondani egy srác. Bemásolhatnék ide még néhányat, de inkább annyit írok, olvassa el minden lány ezt a könyvet, aki elmúlt 12 éves. Az elsőt is, utána pedig ki ne hagyja a másodikat! (:

Történet: Varázslatos, kalandos, szívbemarkoló.

Fogalmazás: Az írónő és a fordító érdeme is. Gyönyörű, sokszínű, választékos.

Borító: Lehetetlen úgy elhaladni mellette a boltban, hogy ne keltse fel a figyelmet.

Kedvenc karakter: Vasparipa, Ash, Meghan

Ami megragadott: Ash vallomásai és Vasparipa hűsége. (És ide azt biggyeszteném még, hogy „az egész”! :D)