Oldalszám: 240
Kiadás éve: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Komáromy Zsófia
Miután kénytelen volt a napfényes Kaliforniából a
borongós New Englandbe költözni, Cassie visszasírja régi életét.
Ugyanakkor furcsa kötődést érez egy csapat ijesztő kamaszhoz, akik az
iskoláját uralják. Beavatást nyer a New Salemet évszázadok óta uraló
boszorkányok rendjébe, bekerül a Titkos Körbe, amely egyszerre jelent
mámorító izgalmat és halálos veszélyt. Ám amikor beleszeret a titokzatos
és érdekes Adambe, Cassie-nek döntenie kell, hogy ellenáll-e a
kísértésnek, vagy szembeszáll a sötét erőkkel, hogy megkapja, amit akar –
még ha ez azt is jelenti, hogy elég egyetlen rossz döntés, és
utolérheti a vég.
A borító és a fülszöveg alapján óriási lelkesedéssel repültem a könyvesboltba, hogy megszerezzem Smith régi-új sorozatának az első részét. Mégsem tudom eldönteni, mit vártam tulajdonképpen a könyvtől. Hogy jó lesz? Vagy ugyanolyan színvonalú, mint a Vámpírnaplók? Annyit mondhatok, hogy a kezdeti lelkesedés alaposan lecsökkent, amióta elolvastam.
A történet igazán határozottan indul be, az eleje rögvest érzékelteti velünk azokat a baljós sötét erőket, melyek HIRTELEN befészkelik magukat Cassie lelkébe. Mintha mindent természetellenes dolgok vennének körül, minden árnyékba borulna az iménti napsütés után. Annyira gyorsan és felkészületlenül ér, akár egy földrengés.
Az írásmóddal nem volt probléma, hiszen megszoktam már Smith gördülékeny, kissé átlagos stílusát. A történet azonban a szó szoros értelmében furcsa, talán azért, mert eddig csak vámpíros könyveket olvastam tőle, és teljesen eltérőnek tűnt elmerülni egy boszorkányos sztoriban. Ahogy a fülszöveg írja, egészen jól közelíti meg a mágia szálat, de senki ne várjon ennél nagyobb durranást, ugyanis a boszorkányság az utolsó pár fejezetben kap csak hangsúlyt, addig nyafogás és titokzatoskodás megy, nem a legszórakoztatóbban vázolva a nemsokára bekövetkező tetőpontot.
Az a baj, hogy a könyv túlságosan rövid, nincs elegendő idő mindent kidolgozni, ezért a legfontosabb elemei, a boszorkányság és a szerelmi szál a vége felé köszönnek ránk, amikor már késő. Miért késő? Azért, mert a végén le kell zárni a történetet, nem pedig olyasmivel bonyolítani, ami nem ide illik.
A szerelmi szál nekem nem tűnik valami értelmesnek, Cassie és Adam találkoznak az elején, ellenállhatatlan vonzalom, a közepén "jaj, de hiányzik, úgy szeretem" siránkozás, majd találkoznak a változatosság kedvéért a végén, és hamar egymásnak is esnek, de persze ezt nem szabadna, megesküsznek, hogy titokban tartják, és nem nyitnak többé egymás felé. Eközben alig ismerik a másikat, de ez mellékes... Itt is van/lesz szerelmi háromszög, csakhogy most egy fiú szeret két lányt, amitől engem a hideg ráz.
De ami a legirritálóbb mozzanat a könyvben, azok a karakterek, talán miattuk nem tetszik annyira az egész! Cassie-nél sokszor úgy éreztem, Nyilas Misi lányváltozatát testesíti meg. Makog, retteg, pirul, nem tesz semmi olyat, aminek volna legalább egy csöpp értelme. Faye, aki a Körnek egy figyelemreméltó, gyönyörű, nélkülözhetetlen, de ijesztő nőszemélye, egy önző zsarnok, lehetetlen megkedvelni! A Kör vezetőjében, Dianában sem rejlik extra, Adam pedig pláne nem ígéretes, mivel szinte semmi nem derül ki róla azon kívül, hogy Dianával egy párt alkotnak, de Cassie-be is szerelmes. A többiek csak szimpla statiszták, akik valamennyire beférkőztek a cselekménybe.
Eszembe jutott még néhány negatívum, amit általánosságában Smith regényeinél szívesen felsorolnék, de ennyi elég volt mára.
Az utolsó oldal függővéges, viszont számomra nem olyan durva, hogy azonnal akarjam a második részt. Őszintén remélem, hogy az jobb lesz, bár az oldalszámát tekintve megint csak összecsapott bepasszírozásra tudok gondolni. :(
Történet: Ajánlom azoknak, akik szeretik a nagyon gyors lefolyású, kidolgozatlan eseményeket.
Fogalmazás: A megszokott. Aki olvasta a Vámpírnaplókat, nem fog meglepődni rajta.
Borító: Gyönyörű! Kár, hogy Cassie-nek kék szeme van, nem barna.
Kedvenc karakter: Nem volt.
Ami megragadott: Olvastatta magát...
A borító és a fülszöveg alapján óriási lelkesedéssel repültem a könyvesboltba, hogy megszerezzem Smith régi-új sorozatának az első részét. Mégsem tudom eldönteni, mit vártam tulajdonképpen a könyvtől. Hogy jó lesz? Vagy ugyanolyan színvonalú, mint a Vámpírnaplók? Annyit mondhatok, hogy a kezdeti lelkesedés alaposan lecsökkent, amióta elolvastam.
A történet igazán határozottan indul be, az eleje rögvest érzékelteti velünk azokat a baljós sötét erőket, melyek HIRTELEN befészkelik magukat Cassie lelkébe. Mintha mindent természetellenes dolgok vennének körül, minden árnyékba borulna az iménti napsütés után. Annyira gyorsan és felkészületlenül ér, akár egy földrengés.
Az írásmóddal nem volt probléma, hiszen megszoktam már Smith gördülékeny, kissé átlagos stílusát. A történet azonban a szó szoros értelmében furcsa, talán azért, mert eddig csak vámpíros könyveket olvastam tőle, és teljesen eltérőnek tűnt elmerülni egy boszorkányos sztoriban. Ahogy a fülszöveg írja, egészen jól közelíti meg a mágia szálat, de senki ne várjon ennél nagyobb durranást, ugyanis a boszorkányság az utolsó pár fejezetben kap csak hangsúlyt, addig nyafogás és titokzatoskodás megy, nem a legszórakoztatóbban vázolva a nemsokára bekövetkező tetőpontot.
Az a baj, hogy a könyv túlságosan rövid, nincs elegendő idő mindent kidolgozni, ezért a legfontosabb elemei, a boszorkányság és a szerelmi szál a vége felé köszönnek ránk, amikor már késő. Miért késő? Azért, mert a végén le kell zárni a történetet, nem pedig olyasmivel bonyolítani, ami nem ide illik.
A szerelmi szál nekem nem tűnik valami értelmesnek, Cassie és Adam találkoznak az elején, ellenállhatatlan vonzalom, a közepén "jaj, de hiányzik, úgy szeretem" siránkozás, majd találkoznak a változatosság kedvéért a végén, és hamar egymásnak is esnek, de persze ezt nem szabadna, megesküsznek, hogy titokban tartják, és nem nyitnak többé egymás felé. Eközben alig ismerik a másikat, de ez mellékes... Itt is van/lesz szerelmi háromszög, csakhogy most egy fiú szeret két lányt, amitől engem a hideg ráz.
De ami a legirritálóbb mozzanat a könyvben, azok a karakterek, talán miattuk nem tetszik annyira az egész! Cassie-nél sokszor úgy éreztem, Nyilas Misi lányváltozatát testesíti meg. Makog, retteg, pirul, nem tesz semmi olyat, aminek volna legalább egy csöpp értelme. Faye, aki a Körnek egy figyelemreméltó, gyönyörű, nélkülözhetetlen, de ijesztő nőszemélye, egy önző zsarnok, lehetetlen megkedvelni! A Kör vezetőjében, Dianában sem rejlik extra, Adam pedig pláne nem ígéretes, mivel szinte semmi nem derül ki róla azon kívül, hogy Dianával egy párt alkotnak, de Cassie-be is szerelmes. A többiek csak szimpla statiszták, akik valamennyire beférkőztek a cselekménybe.
Eszembe jutott még néhány negatívum, amit általánosságában Smith regényeinél szívesen felsorolnék, de ennyi elég volt mára.
Az utolsó oldal függővéges, viszont számomra nem olyan durva, hogy azonnal akarjam a második részt. Őszintén remélem, hogy az jobb lesz, bár az oldalszámát tekintve megint csak összecsapott bepasszírozásra tudok gondolni. :(
Történet: Ajánlom azoknak, akik szeretik a nagyon gyors lefolyású, kidolgozatlan eseményeket.
Fogalmazás: A megszokott. Aki olvasta a Vámpírnaplókat, nem fog meglepődni rajta.
Borító: Gyönyörű! Kár, hogy Cassie-nek kék szeme van, nem barna.
Kedvenc karakter: Nem volt.
Ami megragadott: Olvastatta magát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése