2014. augusztus 15., péntek

Victor Hugo - A párizsi Notre-Dame

Victor Hugo - A párizsi Notre-Dame
Oldalszám: 622
Eredeti megjelenés éve: 1831
Fordította: Vázsonyi Endre, Antal László

A francia romantika egyik legnagyobb történelemidéző vállalkozása (1831) a középkor alkonyának Párizsát varázsolja elénk festői tarkaságával, csőcselékével, ünnepi harangzúgással, korhely koldusok, csepűrágók siserahadával, a gótikus templom nagyszerű, sejtelmes építőművészeti látomásával. Ebben a háttérben bonyolódik a végzetes szépségű cigánylány, Esmeralda szomorú szerelme a daliás íjászkapitánnyal, és Quasimodo, a szörnyeteg harangozó megindító emberi tragédiája. A regény igazi főszereplője maga a kőcsipkés Notre-Dame, az ősi székesegyház, mely úgy emelkedik ki a környező sikátorok összevisszaságából, mint a modern Franciaország a viharosan vajúdó középkorból.

Régen kerített hatalmába ekkora érzelmi sokk egy könyv közben és után. Nem túlzok, ha kijelentem, a The Hunchback of Notre-Dame az a bizonyos Disney mese, amit bárhol és bármikor vad rajongással nézek. Hogy miért? Egyszerű a válasz; valójában nem is mese! Csak egy rajzfilm köntösébe bújtatott, iszonyatosan realista történet. Így hát muszáj volt elolvasnom a könyvet is. Láttam előtte a francia Notre-Dame de Paris musicalt, mégis a regény minden egyes oldala újdonságot, élményeket vagy éppen megbotránkozást nyújtott.
Érdekes, hogy jóval több, mint 500 oldal, két nap alatt úgy kiolvastam, hogy eszmélni se volt időm. Faltam az oldalakat, ittam minden sorát, a hosszú város- és épületleírások sem akadályoztak. Gyönyörű, megkapó az írásmód, a történet egymásba gubancolódó szálai vasmarokkal szorították össze a torkomat és a szívemet. Szó szerint a bűvkörébe vont, hogy onnan szemléljem kissé lázasan, de nagyon is éberen a Párizsban zajló eseményeket.

Fontos tudni, a mű legérdekesebb szereplője adja meg a kezdő lökést, hogy a cselekmény kavalkádjában landoljunk. Ő pedig nem más, mint Pierre Gringoire. Nem ő a főkarakter, csupán az előkészítője az igazi bonyodalomnak. Humoros, de önelégült  férfi, aki céltalanul bolyong és általában ott van, ahol történik valami.
Néha jól szórakoztam rajta, remek beszólásokkal fényesítette a könyvet, néha viszont nem tudtam hova tenni, ugyanis az egyetlen mélysége, hogy bemutassa a körülményeket, hogy segítsen elmerülni a történetben. Megkérdőjelezhetetlenül érdekes szereplő, jól esett megismerni!

Akadnak egyesek, akik kis szerepből, apróbb lehetőségekből képesek emlékezeteset produkálni, ő pedig Clopin!
Nehéz leírni, mit gondolok róla, hihetetlenül összetett karakter, szívének darabkái elszórva, szedett-vedetten heverésznek a cselekmény szálain. Kicsit agyament, de rendkívül őszinte. Szeretem a szertelenségét, hogy fittyet hány az elvárásokra, hogy hűséges a társaihoz.
Ha kitörne az apokalipszis, az ő tulajdonságai akkor se csökkennének a félelem és a kilátástalanság miatt.
Szuggesztív karakter! Ha megjelenik, lehetetlen nem figyelni rá, eltekinteni a teátrális megnyilvánulásától. Nagyon örülök, hogy a kevés szerep ellenére számomra óriásit alakított!

Jehan Frollo, aki a regény alatt mindig a bátyjához megy kuncsorogni pénzért, elég felelőtlen, "semmi nem izgat" tinédzser srác. Élvezi az életet, nem érdeklik a következmények, hidegen hagyja a szeme előtt kirobbanó káosz. Én mégis szerettem. Ha azon töprengek, milyen is ő, eltekintek a tragédiától, megnyugszom a cselekmény okozta sokktól.

Quasimodo egész egyszerűen hihetetlen! Ha belegondolunk a helyzetébe, rájövünk, hogy a kegyetlen valóságot érzékelteti velünk. Azt, amikor megaláznak, elítélnek, tönkretesznek. Azt, amikor valakinek nem adatik meg a boldogság, annál több keserűséget kényszerül elszenvedni, mégis éli tovább az életét. Az író úgy mutatta be őt, hogy gonosz, egy szörnyeteg, pedig szerintem az emberek gonoszsága ütközött ki rajta. Elsőre könnyűnek tűnhet gyűlölettel viszonyulni a néphez, egy torzszülöttként elrettenteni őket, de nem! Sokkal nehezebb, ugyanis ezáltal még jobban megutálnak. Undorodnak tőled. Mintha Quasimodo visszadobta volna a kegyetlenséget az emberekre, de nem így volt. Ahogy őt dobálták kővel, az a kő idővel visszapattant rájuk, és ahelyett, hogy belátták volna a saját gonoszságukat, tovább művelték.
Az önzetlen szeretet munkált az ő gyönyörű lelkében! Kevesen bizonyítanak ilyen óriásit, ha szerelemről és önzetlenségről van szó. Eleve kevés a száz százalékig önzetlen szerelem!

Esmeraldát magamban Csupabájnak hívom, annyira szép, előzékeny lány! Ő áll a regény középpontjában, három férfi vetekszik érte, az első hamissággal, a második bolondulással, a harmadik önzetlenséggel, és ő sajnos a hamisságot választja, mert azt hiszi, az igazit találta meg.
Gyönyörűen táncol és énekel, figyelemreméltó egyéniség, aki éldegélne tovább nyugodtan a maga gyermekes, naiv világában, de a sors és a negatívumok a felnőttkor felé taszigálják. Nem volt mesés az élete, csak ő akarta annyira, hogy beragyogja a nap, ám ez nem így történt. Ő és Djali elképesztően belopták magukat a szívembe, és örökre egy kedves helyet foglalnak el ott!

Phoebus amilyen gáláns, rokonszenves kapitány a rajzfilmben, itt hatalmas csalódás. Amikor a musicalt néztem, az elején vigyorogtam, mint egy idióta, a végén meghökkenten vettem tudomásul, mi is az ő szerepe. Ötven százalékban iszonyodom tőle, a másik ötven százalékban viszont szeretem, ezt a szeretetet pedig a mesében megismert férfi érdemli!

Claude Frollo szétcincálta az idegeimet. Nemcsak a Disney változatban, de a regényben is! Kezdjük ott, hogy ő a legijesztőbb Disney gonosz, elvégre ő a legvalóságosabb!
Imádom, ha egy pap beleszeret egy nőbe!
Nos, bevallom, ő a legeslegjobb negatív főszereplő, akiről valaha olvastam! És bevallom azt is, hogy akármit tett, akármennyire is okot ad arra, hogy utálják, én szeretem őt! Kifogytam a szavakból...
Nézzétek rá erre a képre itt oldalt. Könyörtelen tekintetet láttok? Nézzétek meg jobban! Inkább bánatos ez a tekintet, mint könyörtelen!
Rengeteget szenvedett, igaz, hogy részben önmaga miatt.
És higgyétek el nekem, őt szeretni, ahhoz bivalyerős idegek kellenek!

Kiemelném Gudule-t, az anyát, aki évekkel ezelőtt elveszítette az imádott kislányát. Mivé válik egy anya, ha a sorsa oktalanul így bünteti? Mire képes a lányáért, ha csakis őt szereti a világon, mégis elszakítják tőle?

Gyönyörű történet! Az emberi szeretetről, vágyakról, küzdelmekről, esendőségről, kegyetlenségről szól. A szerelem negatív oldalát mutatja be, ami gyilkost csinál az emberből, ami képes megtébolyítani. Volt egy fejezet, ahol reszketve dobtam el magamtól a könyvet, és elhátráltam tőle. Iszonyatos nyomás nehezedik most rám, hogy befejeztem. Legszívesebben napokig, hetekig olvastam volna, de a falánkságom győzedelmeskedett. Ezek után nehéz lesz mást olvasnom (kb. mint az Elfújta a széllel volt…)
Olyan könyv, amit minden évben legalább egyszer el fogok olvasni! Ezer köszönet az írójának, a fordítóknak, Walt Disneynek és azoknak, akik filmet, musicalt csináltak belőle!

Történet: Az utolsó bekezdéssel mindent elmondtam!

Fogalmazás: Tökéletes, tökéletes, tökéletes!

Borító: Nem azon volt a hangsúly, de probléma nem akadt vele.

Kedvenc karakter: Mindenki!

Ami megragadott: Az egész! Imádom!

A könyv elérhető az Antikvárium oldalán - Katt!
















Hajnali zenét visz szárnyán a szél, felzeng a Notre-Dame...
Az ébredő Párizs új életre kél, ha zeng a Notre-Dame.
Míg a nagyharang zúg, mint az orkán,
a sok kisharang csengő-vidám,
A mennyben is hallják a harangok hangját, ha zeng,
Ha zeng a Notre-Dame!

Hát fejtsd meg a rejtvényt, mit azóta zeng az ódon Notre-Dame!
Ki itt a szörnyeteg, s ki itt a szent?
Kérdve cseng-bong, cseng-bong, cseng-bong, cseng-bong,
zeng a Notre-Dame!!!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése