Oldalszám: 408
Kiadás éve: 2012
Kiadó: Alexandra
Fordította: Babits Péter
Catherine élvezi a
londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai
szórakozóhelyen megismerkedik Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus
és titokzatos – elvarázsolja Catherine-t és a lány barátnőit is. Amikor
azonban kiderül, hogy Lee valójában kiszámíthatatlan, manipulatív és
erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a kétségbeejtő helyzetben,
és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel előtte Lee sötét
oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a szexuális
kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni
a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak
tárgyát…
Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése…
„Izgalmas könyv egy olyan témáról, amelyről nem lehet eleget beszélni.” (Guardian)
„Mindig azt mondtam, hogy én sosem bonyolódnék olyan kapcsolatba, amelyben előfordulhat erőszak, hiszen az első gyanús jelre azonnal szakítanék. Ám ezután a könyv után rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű.” (The Bookbag)
A borító és fülszöveg gyakorlatilag rám parancsoltak, hogy olvassam el a könyvet. Mindig is nyitott voltam hasonló témájú történetekre - sőt! -, de csak ritkább esetekben szegeztek úgy valahova, hogy az utolsó oldalig ott is maradjak. Ennek egyszerű oka van: néha kicsapódik a biztosíték, és mással kell foglalkoznom olvasás helyett, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Ahogy a fülszöveg is írja, ez egy sötét, fojtogató hangulatvilágot előidéző pszicho-thriller. Nem mondanám, hogy bűncselekmények hálója öleli fel, csupán egy ilyen igazán hangsúlyos része van, a testi és lelki bántalmazás. Általában a krimi jellegű történetek nem túl gyors lefolyásúak, előtte megfelelően körül kell írni az adott helyzetet, ami a tetőponttá növi ki magát az előkészületekből.
Az írónő két szálon futtatja a regényét, először is ott a jelen, amikor ugye a főszereplő már átment a kínzásokon és a rengeteg elképzelhetetlen szörnyűségen, jelenleg viszont nem szűnt meg a rettegése, és próbálja megóvni önmagát a rémképektől, a fájdalmas emlékezéstől. Aztán feltárul előttünk a múltja, hogy min esett keresztül, hogy mi, illetve ki az, ami és aki tönkretette az életét.
Főszereplőnk, Cathy egy fiatal, évek óta elveszett nő. Nincs családja, régebbi barátságai megfakultak a vele történt, leírhatatlan borzalom következtében. Mivel messzire el akar menekülni onnan, ahol az egész kezdődött, új helyen, új emberekkel vág bele új életébe. Catherine félelmei és paranoiája nem alaptalanok, védekezése hosszadalmas, döbbenetes folyamat. Minden egyes nap többször ellenőrzi a lakásának zárait, gyakran egymás után, de még ezek sem biztosítják neki a nyugodtságot. Hamarosan barátra talál szomszédja, a kedves, őszinte Stuart személyében, akivel időnként fellélegezhet... azonban állandóan kísérti a lányt a múltja, amelynek taglalását az írónő nem hagyja szó nélkül.
Néhány évvel ezelőtt Cathy boldog, problémáktól mentes életet élt. Rendszeresen eljárt a barátaival bulizni, nem maradt ki semmilyen szórakozásból, ami színesíthette a napjait. Pont egy ilyen partizós éjszaka hozta össze őt Lee-vel, aki nemcsak külsőleg tűnt elbűvölőnek. Catherine-nel tökéletesen egymásra hangolódtak, a lány biztosra vette, hogy beköszöntött az életébe a szerelem, mígnem furcsaságok jelentkeztek a sugárzóan felhőtlen kapcsolatukban. Lee nem hanyagolta a titokzatoskodást, például a munkája terén, ráadásul egy idő után követelőzésekkel és utasításokkal bombázta Cathyt. Persze a lánynak helyén volt az esze, próbált segítségét kérni a barátnőitől, de elkésett: Lee hatására senki nem hallgatott rá.
Miközben egyre jobban elhatalmasodott a könyv soraiban a pánik és a tehetetlenség, értelmet nyer néhány súlyos tény a bezártságról, a kiszolgáltatottságról és a riasztóvá fokozódó egyedüllétről.
A történet megerősítette azt, hogy az embereket sokszor elvakítja valami önző köd, amelyen a legnagyobb
kétségbeesésben is lehetetlen áthatolni, hogy segítségért
fohászkodjunk. Nem figyelnek a bajba jutott személyre, mert a saját hamis igazságuk a hazugságok közé keveri őket, és könnyebb hazugságoknak hinni, mint a felkavaró igazságnak.
A tehetetlenség minduntalan visszatér a könyv soraiba. Catherine nem tudott mit tenni Lee ellen, nem tudta megvédeni magát tőle, se akkor, se később. Nem tudott maximálisan felülkerekedni a rettegésein. Nem telhetett el egyetlen nap se, hogy ne fordult volna meg a fejében: nem vagyok biztonságban.
A szereplőgárda tartogat szimpatikus, gyűlöletes, kérdőjeles karaktereket egyaránt. Több a rossz, nagyon kevés a jó. Kedvenceim Cathy és Stuart, az ő kapcsolatuk néha elnyomta a komor hangulatot, és jótékony fényt rakott a történetbe. Cathyt mindvégig tiszteltem, hiszen a lelke mélyén ott lappangott a szabadulás akarata: bármi volt, bármi van, bármi lesz, nem adom fel!
Stuartot is nagyon megszerettem, leheletnyi kellemességet kölcsönzött a fejezeteknek. Tetszett az elfogadása, a megértése, a gyengédsége, ezek az én zsibongó természetemet Catherine-ével együtt lecsillapították kissé.
Lee és Sylvia számomra a regény legnegatívabb szereplői. Egyikük erőszakos, beteg elméjű, undorító alak, a másikuk pedig szánalomra méltó és aljas. Cathy nem érdemelte azt, amit tőlük kapott, és ők sem érdemelték azt, amit Cathytől kaptak és elloptak.
Végig úgy éreztem, mintha közelednénk a legrosszabbhoz, aminél már nem lehet rosszabb, mégis lehetett. A befejezést olvasva egy pillanatra azt hittem, abbamaradt a számtalan iszonyat, majd az utolsó sorokból kiderült, hogy ez sajnos egy befejezetlen macska-egér játszma.
Történet: Rémisztő, ami ugyanúgy rémisztő együttérzésre sarkall a főszereplő iránt. Nagyon tetszett, de még most, a véleményem írása alatt is
kényelmetlenül elszorul a torkom, ha visszaemlékszem a keményebb
részletekre. Megrázó, kíméletlen, a maga módján lenyűgöző!
Fogalmazás: Szókimondó, bámulatos.
Borító: Gyönyörű, remekül illik a sztorihoz!
Kedvenc karakter: Cathy, Stuart
Ami megragadott: Két kedvenc szereplőm baráti és szerelmi viszonya.
Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése…
„Izgalmas könyv egy olyan témáról, amelyről nem lehet eleget beszélni.” (Guardian)
„Mindig azt mondtam, hogy én sosem bonyolódnék olyan kapcsolatba, amelyben előfordulhat erőszak, hiszen az első gyanús jelre azonnal szakítanék. Ám ezután a könyv után rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű.” (The Bookbag)
A borító és fülszöveg gyakorlatilag rám parancsoltak, hogy olvassam el a könyvet. Mindig is nyitott voltam hasonló témájú történetekre - sőt! -, de csak ritkább esetekben szegeztek úgy valahova, hogy az utolsó oldalig ott is maradjak. Ennek egyszerű oka van: néha kicsapódik a biztosíték, és mással kell foglalkoznom olvasás helyett, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Az írónő két szálon futtatja a regényét, először is ott a jelen, amikor ugye a főszereplő már átment a kínzásokon és a rengeteg elképzelhetetlen szörnyűségen, jelenleg viszont nem szűnt meg a rettegése, és próbálja megóvni önmagát a rémképektől, a fájdalmas emlékezéstől. Aztán feltárul előttünk a múltja, hogy min esett keresztül, hogy mi, illetve ki az, ami és aki tönkretette az életét.
Főszereplőnk, Cathy egy fiatal, évek óta elveszett nő. Nincs családja, régebbi barátságai megfakultak a vele történt, leírhatatlan borzalom következtében. Mivel messzire el akar menekülni onnan, ahol az egész kezdődött, új helyen, új emberekkel vág bele új életébe. Catherine félelmei és paranoiája nem alaptalanok, védekezése hosszadalmas, döbbenetes folyamat. Minden egyes nap többször ellenőrzi a lakásának zárait, gyakran egymás után, de még ezek sem biztosítják neki a nyugodtságot. Hamarosan barátra talál szomszédja, a kedves, őszinte Stuart személyében, akivel időnként fellélegezhet... azonban állandóan kísérti a lányt a múltja, amelynek taglalását az írónő nem hagyja szó nélkül.
Néhány évvel ezelőtt Cathy boldog, problémáktól mentes életet élt. Rendszeresen eljárt a barátaival bulizni, nem maradt ki semmilyen szórakozásból, ami színesíthette a napjait. Pont egy ilyen partizós éjszaka hozta össze őt Lee-vel, aki nemcsak külsőleg tűnt elbűvölőnek. Catherine-nel tökéletesen egymásra hangolódtak, a lány biztosra vette, hogy beköszöntött az életébe a szerelem, mígnem furcsaságok jelentkeztek a sugárzóan felhőtlen kapcsolatukban. Lee nem hanyagolta a titokzatoskodást, például a munkája terén, ráadásul egy idő után követelőzésekkel és utasításokkal bombázta Cathyt. Persze a lánynak helyén volt az esze, próbált segítségét kérni a barátnőitől, de elkésett: Lee hatására senki nem hallgatott rá.
Miközben egyre jobban elhatalmasodott a könyv soraiban a pánik és a tehetetlenség, értelmet nyer néhány súlyos tény a bezártságról, a kiszolgáltatottságról és a riasztóvá fokozódó egyedüllétről.
A tehetetlenség minduntalan visszatér a könyv soraiba. Catherine nem tudott mit tenni Lee ellen, nem tudta megvédeni magát tőle, se akkor, se később. Nem tudott maximálisan felülkerekedni a rettegésein. Nem telhetett el egyetlen nap se, hogy ne fordult volna meg a fejében: nem vagyok biztonságban.
A szereplőgárda tartogat szimpatikus, gyűlöletes, kérdőjeles karaktereket egyaránt. Több a rossz, nagyon kevés a jó. Kedvenceim Cathy és Stuart, az ő kapcsolatuk néha elnyomta a komor hangulatot, és jótékony fényt rakott a történetbe. Cathyt mindvégig tiszteltem, hiszen a lelke mélyén ott lappangott a szabadulás akarata: bármi volt, bármi van, bármi lesz, nem adom fel!
Stuartot is nagyon megszerettem, leheletnyi kellemességet kölcsönzött a fejezeteknek. Tetszett az elfogadása, a megértése, a gyengédsége, ezek az én zsibongó természetemet Catherine-ével együtt lecsillapították kissé.
Lee és Sylvia számomra a regény legnegatívabb szereplői. Egyikük erőszakos, beteg elméjű, undorító alak, a másikuk pedig szánalomra méltó és aljas. Cathy nem érdemelte azt, amit tőlük kapott, és ők sem érdemelték azt, amit Cathytől kaptak és elloptak.
Végig úgy éreztem, mintha közelednénk a legrosszabbhoz, aminél már nem lehet rosszabb, mégis lehetett. A befejezést olvasva egy pillanatra azt hittem, abbamaradt a számtalan iszonyat, majd az utolsó sorokból kiderült, hogy ez sajnos egy befejezetlen macska-egér játszma.
Fogalmazás: Szókimondó, bámulatos.
Borító: Gyönyörű, remekül illik a sztorihoz!
Kedvenc karakter: Cathy, Stuart
Ami megragadott: Két kedvenc szereplőm baráti és szerelmi viszonya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése